Újabb meglepetés a saját vállalkozásomban

Én nem olyan régen döntöttem úgy, hogy kiválok az akkori cégből ahol dolgoztam és alapítok egy saját építőipari vállalkozást, ami felújításokat fog generál kivitelezőként végezni. Közel egy éve hoztam meg ezt a döntést, és bár most már látom és tudom, hogy sokkal több munka van egy cég alapításával és elindításával mint én azt gondoltam, most sem csinálnám máshogy. Nem tudtam már ugyanis minőségi munkát végezni. Nem tudtam úgy végezni a munkámat, hogy büszke lehessek a végeredményre és büszkén nézhessek a megrendelő szemébe átadáskor, hiszen időben nem hagytak számunkra eleget a minőségi munkavégzéshez, hiszen sokkal fontosabb lett a profit.

Én megfogadtam, hogy nálam ez biztos nem lesz így, mindig a minőség lesz az első. Ez pedig az emberek számára is nagyon fontos, legalábbis az eredményeink azt tükrözik, hiszen szépen fejlődik a cég, olyannyira, hogy jelenleg egy beruházást vittünk végig és újabb gépeket állítottunk munkába. Ezzel kapcsolatban meg is kellett tanulnom egy teljesen új fogalmat a cég életében, a gépek üzembe helyezése ugyanis nem megy olyan egyszerűen, mint én azt gondoltam, hiszen jogszabály szerint kell eljárni, és számos olyan feladatot elvégezni az üzembe helyezés kapcsán, amiről én nem is tudtam hogy létezik.

Persze az activesafety csapata hihetetlen jól végzi a munkáját és minden ilyen dologra figyelnek helyettem, még jó, hiszen megszámlálhatatlan büntetést kaptunk volna csak a mai nap kapcsán is. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, hiszen rengeteg dolgot és terhet levesznek az ember válláról. Profin és szakmailag is feddhetetlen módon végzik a tevékenységüket. Ha valaki munkavédelmi céget keres építőipari tevékenység.