Ajánlással a tökéletes eredményért

Az ember akár magánemberként is számtalan esetben kerül olyan helyzetbe, hogy nem tud megfelelő döntést hozni információhiány miatt, hiszen a google segítségével ma már számtalan dologra azonnal kész megoldásokat talál az ember, de aztán sokszor ezek a megoldások vagy nem bizonyulnak megfelelő hatékonyságúnak, vagy bizony pont az ellenkezőt éri el velük az ember, és még ront a saját helyzetén. Ugyanez a helyzet számtalanszor előfordul a vállalkozói munkakörben is, hiszen egy-egy kardinális döntés esetén, ha stratégiai partnert kell választani például, közel sem mindegy, hogy az a partner mennyire állja meg a piacon a helyét, milyen a megítélése, és nem mellesleg, hogy mennyire végez hatékony munkát.

Én már közel öt éve vagyok a magam ura, és büszkén mondhatom, hogy nagyrészt azt mutatja a vállalat fejlődése, hogy jó döntéseket hozok és jól válogatom meg a partnereimet, hiszen folyamatos növekedést mutat a cégem és egyre több sikert érünk el a piacon. Persze nagyon szívesen mondanám, hogy ezeket a döntéseket csak magamnak köszönhetem, de ez bizony nem lenne igaz.

A legutóbb például egy szerviz csapatot kellett találnom, aki gyors munkával, de szakmailag is tökéletes tudással és lelkiismeretes hozzáállással segítséget nyújt a céges telefon flottánk szervízelésében, és az egyik nagyon jó partner vállalatunk vezetője ajánlotta az iszereles csapatát, hiszen ők évek óta velük dolgoznak együtt és még eddig mindig maximálisan elégedettek voltak a munkájukkal és a hozzáállásukkal egyaránt. Éppen ezért én is felvettem velük a kapcsolatot, és nem is kellett csalódnom, mert én is hasonló színvonalat láttam, így már ők az új stratégiai partnereink, akik a telefonjaink szervízelését végzik, hiszen az iphone készülékek sokszor sérülnek, és kell egy tökéletes szerviz csapat, akik segítenek minden problémánkon. Én tehát ajánlások alapján választok partnereket is, és ezzel mentelek a siker felé. Mindenkinek csak ajánlani tudom.