Amikor megszületett a kisfiam egészen egyszerűen nem csak én, hanem az egész család annyira boldog volt, hogy madarat lehetett volna bárkivel fogatni a családból, és ez bizony még a mai napig is tart, pedig a fiam már négy éves, de imádjuk és az egész család a csodájára jár, mert annyira jó gyerek. Eleven és nagyon szereti a csínytevéseket, de igazság szerint azon túl, hogy feszegeti a határokat tényleg semmi olyan dolgot nem tudok mondani, ami miatt nehéz lenne vele. Egyetlen egy dologgal gyűlt nekünk is meg a bajunk, mint azt gondolom sok másik szülőnek és gyereknek szintén, az alvás ugyanis mindig is nagy feladatot okozott nekünk. Nekem azért, mert nagyon kevés volt az életemben, a gyereknek pedig azért, mert láttam rajta, hogy már nagyon stresszeli, hogy nem tud aludni, pedig érkezik az éjszaka és igazság szerint mindenki azt várja tőle hogy nyugodtan tudja tölteni az éjszakákat.
Egészen sokáig nem találtunk jó megoldást erre a problémára, most azonban a herbatea segítséget ad. Nem csak a placebo hatás miatt, hiszen a gyerek megissza és el is hiszi hogy a tea segíteni fog neki hogy el tudjon aludni, ezen túl azonban tényleg olyan természetes és csak gyógynövényi anyagokat tartalmaz, ami nem ártalmas neki, mégis segít sokkal de sokkal nyugodtabban átvészelni az éjszakákat.
Megmondom őszintén, hogy örökké hálás leszek ennek a teának és a szivarvanynaturvilag.hu oldalnak, ahonnan könnyen és egyszerűen meg tudom rendelni, mert hihetetlen segítséget nyújt a gyereknek abban, hogy ne legyen fáradt. Mindenkinek csak ajánlani tudom hogy próbálja ki ezt a herbatea fajtát hogy ha a gyerek nem alszik. Hatalmas megváltást tud jelenteni.