Amikor az ember felnőtté válik, akkor ezer és egy dolog szakad rá egyszerre. Persze mindenki azt mondogatja, hogy ez egy folyamat, és hogy az embernek nem kell tartania a tehertől és attól, hogy az élet túl nagyot változna, de ez az én esetemben bizony nem igaz, hiszen egyszerre ott találtam magam a főiskola kapujában és egyáltalán nem volt semmi de semmi segítségem. Nekem kellett rendben tartani az albérletet, és bizony a tanulás, a mindennapi főiskolai helytállás, a bevásárlás és egyéb dolgok annyira kivették az erőmet, hogy emlékszem, az első időszakban, hogy ha bármilyen más feladat ezek mellé beesett, azt egészen egyszerűen megoldhatatlannak találtam, már olyan szinten is, hogy mondjuk elmenjek a postára. Akkor kaptam észbe, hogy tulajdonképpen az én édesanyám minden egyes napon végig csinálta azt, amit én nem tudok sem beosztani sem pedig megoldani közel két hónapja már.
El is határoztam, hogy meglepem valamivel. Sosem gondoltam bele ugyanis, hogy mennyi mindent megtesz értünk, a családért, azért, hogy a mi kényelmünk meglegyen, azt pedig még annyira sem gondoltam volna, hogy ez a feladathalmaz ennyire elveszi az ember idejét és ennyire megterhelő tud lenni. Gyorsan rájöttem, hogy sokkal de sokkal többet kellett volna segítenem otthon, és el is határoztam, hogy ezen változtatni fogok, legalább akkor, amikor otthon vagyok hétvégente máshogyan fogok hozzáállni a dolgokhoz. Édesanyám ajándékául pedig egy gyönyörű Balaton vászonkép szolgált, hiszen egész gyerekkoromban a nyarak a Balaton partján teltek, hiszen ott volt egy kis családi nyaraló, ami azóta sajnos már nincsen meg, és emlékszem, hogy mennyire felhőtlen és boldog napokat éltünk ott át az egész családdal. Anyukám is sokszor emlegeti, úgyhogy tudtam, hogy ennek az ajándéknak biztosan örülni fog. Nem is tévedtem, azóta is ez a kis balatoni vászonkép a kedvence, és elmondta, hogy ha ránéz, úgy érzi, mint ha otthon lennék egy kicsit vele én is, hiszen nagyon hiányzom neki minden egyes napon.